Orbán Viktor horvát focicsapatot vásárol

futball


Alig csillapult a Horvátország elleni, korábban példátlan magyar diplomáciai szóháború, most egészen más témában került elő az ország. A Puskás Futball Club Kft. ugyanis - horvát sajtóhírek szerint - ajánlatot készül tenni az eszéki, a horvát első osztályban szerepelő Osijek focicsapatára. A Puskás kft. 100 százalékos tulajdonosa pedig az a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, ami például a felcsúti Puskás Akadémiát is működteti. És az alapítvány kitalálója és létrehozója maga Orbán Viktor miniszterelnök.

A Glas Slavonije című lap cikke szerint a magyarok érdeklődése annyira komoly, hogy amiatt tolták most el az ajánlatok leadási határidejét, ami karácsonykor járt volna le. Talán az érdeklődés komolyságát akarták azzal jelezni a felcsútiak, hogy az ügyben a Glas Slavonije szerkesztősége mellett levelet írtak a város polgármesterének, illetve a klubban részesedéssel bíró banknak és vízszolgáltató cégnek is.

Az Osijek a 9. helyen áll a tízcsapatos horvát bajnokságban.

Most hirtelen csak arra tudunk gondolni, hogy játékoskereskedelmi szempontból a horvát név sokkal jobban cseng, mint a magyar, erre kellhet talán egy horvát klub. De nem találgatunk, megkérdeztük a Puskás Akadémiát az üzletről, amint válaszolnak, megírjuk.

(via nso.hu)