Elunta a kupadöntőt az államelnök, tizenegyeseket kért a 63. percben

Tbg
sport

Megunta a meccset, ezért a 63. percben elrendelte, hogy tizenegyes rúgásokkal döntsék el a találkozót. 

Az illető nem egy futaballbíró volt, hanem a Mauritánia elnöke, Abdel Aziz, írja az olasz Gazette angol nyelvű kiadása

A lap szerint az afrikai ország szuperkupa sorozatának döntőjében fordult elő az eset, az FC Tevragh-Zeina és ACS Ksar csapatok közötti találkozón.

Az elnök állítólag annyira elunta a meccset, hogy nem bírván idegekkel inkább elrendelte, hogy 1-1-es állásnál büntetőkkel döntsék el a szerinte lassú játékot. 

Az ország szurkerei alaposan felháborodtak, bár a helyi futballszövetség elnöke, Ahmed Ould Abderrahmane némi tartózkodás után kijelentette, hogy bár valóban így ért véget a találkozó, döntését az elnök a mérkőzés vezetőivel és a két csapat edzőjével is egyeztetve hozta meg, oka pedig "szervezési jellegű" volt.

Abdel Aziz két puccsban is részt vett az ország akkori vezetése ellen magas rangú katonaként 2005-ben és 2008-ban, de mostani elnöki pozícióját 2009-ben szerezte meg választáson. 2014-ben és 2015-ben az Afrikai Unió elnöke volt.

A párbajt a Tevragh Zeina nyerte meg.