Törökország elnöke arra kérte az orosz elnököt, hogy bizonyítékokkal támassza alá azon állítását, hogy az ISIS olajat adott el a török államnak.
Vlagyimir Putyin egy héttel ezelőtt azután szólalt meg azután, hogy a török hadsereg lelőtt egy Szu-24-es orosz vadászbombázót, amely a törökök állítása szerint megsértette a légterüket.
Az orosz elnök akkor azt mondta, a gép lelövése nagy hiba volt, aminek következményei lesznek, illetve célzott rá, hogy az ISIS és Törökország összejátszanak az olajbizniszben.
Recep Tayyip Erdogan a BBC szerint a következőt válaszolta:
„Ha mond valamit, tudja is bizonyítani. Ha vannak erről bizonyítékai, tegye őket az asztalra!”
Erdogan szerint amúgy sem tesz jót két stratégiai partner kapcsolatának, ha érzelmi húrokat pengetnek.
Erdogan célzott arra is, ha az oroszok bebizonyítják, hogy az ISIS olajával üzletelnek, az elnök lemond. (BBC)
"Kést döftek a hátunkba" - ez az orosz elnök első értékelése. A törökök lelőttek egy vadászgépet délelőtt.
Az oroszok szír beavatkozása óta ettől lehetett tartani: a NATO és az oroszok egymást kezdik lőni. A törökök már egy hónapja szóltak, hogy lőni fognak a légterükbe merészkedő gépekre. Az oroszok állítják: nem sértették meg a török légteret.