Ellenszavazat nélkül hungarikummá nyilvánította a kürtőskalácsot a Hungarikum Bizottság - erről a testületet felügyelő Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter számolt be csütörtökön. Fazekas, érzékeltetve a döntés súlyát, jelezte azt is, hogy
"a Hungarium Bizottság minden segítséget megad a kürtőskalács jogi védelméhez".
A miniszter ezek után arról beszélt, hogy ez a különleges édesség
a magyar identitás egyik kifejezőjének
számít Erdélyben, de valójában attól különleges igazán, hogy egyszerre része az erdélyi, székely és magyar hagyományoknak.
Az Index cikke azt írja, hogy noha magától értetődően hagyományos magyar ételről van szó, nem volt könnyű útja a kürtőskalácsnak, mire elfoglalhatta méltó helyét a hungarikumnak számító ételek között. Hiába adta be több alkalommal a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje, illetve a Nemzetközii Kürtöskalács Szaktestület a pályázatot, vagy egy másik szövetség fúrta meg a tervet, vagy a minisztérium nem fogadta be a pályázati anyagot.
Nem vitte előre az ügyet, hogy a kürtőskalács - vagy korábbi, népiesebb nevén a dorongfánk vagy botfánk - eredetileg német édesség, amit Európa-szerte több országban régóta készítenek. Az nem derül ki a cikkből, hogy végül pontosan mely szövetség receptjét fogadta be a bizottság, de a lényeg, hogy nemzeti sikert ünnepelhetünk.