Biztos sokan emlékeznek még arra, amikor a már nem teljesen beszámítható Horn Gyulát a 75. születésnapján Gyurcsány Ferenc levezette a színpadról. Most hasonló hőstettre lenne szükség, miután Medgyessy Péternek nemhogy többször visszanyalt a fagyi, hanem a fejére borított egy vödör tutti-fruttit.
Minden azzal kezdődött, hogy a volt miniszterelnök (Medgyessy) interjút adott a Magyar Időknek, amiben azt mondta a II. Orbán-kormány alatt tapasztalható korrupcióról, hogy: „Azt semmiképp nem merném állítani, hogy a korrupció szintje ma, az Orbán-kormány időszakában magasabb lenne, mint korábban, illetve hogy maga a jelenség tapinthatóbb lenne, mint az előző kormányok idejében.”
Később az ATV-ben már épp az ellenkezőjét mondta: a Magyar Idők rosszul idézte őt, mert a korrupció most tapinthatóbb, sőt ma más minőségű, mint a korábbi kormányok idején volt, és a hazai meg a nemzetközi közvéleményt is nagyon foglalkoztatja a jelenség.
De a kormánypárti Magyar Idők most hangfelvételt hozott nyilvánosságra az interjúról, amiben Medgyessy Péter szó szerint azt mondja a korrupcióról, hogy:
„Most nagyon a homlokterébe került a társadalmi érdeklődésnek meg a nemzetközi érdeklődésnek a magyarországi korrupció, de azt nem merem állítani, hogy ez most tapinthatóbb.”
Medgyessy Péter tehát most szellemi útelágazódáshoz érkezett, és valakinek szólnia kéne, hogy ne a bokrokon átvágva próbáljon meg kijutni.
Az ember, aki a körülmények szerencsétlen összjátékának eredményeként Magyarország miniszterelnöke lehetett, a Magyar Időknek beszélt annak apropóján, hogy az ellenzéki pártok korrupcióról szóló vitanapot kezdeményeztek a parlamentben.
Szerinte nem azt mondta, hogy ma nem nagyobb a korrupció, mint az ő idején. Így tüntessen ki a kormány még egyszer volt szocialista miniszterelnököt!