Hónapok óta az első jó hír a Volkswagennek

üzlet

A korábban kalkulált 800 ezerhez képest sokkal kevesebb, csupán 36 ezer Volkswagen-gyárban készült gépjárműt érint a szeptemberben kitört szén-dioxid-kibocsátási ügy - írja a Bloomberg.  



A német autógyárat két botrány sújtja párhuzamosan. A dízelmotoros autók szoftvereinek manipulációjára szeptember elején derült fény,  amely több, mint 10 millió autót érint és önmagában akár 30 milliárd eurós kárral fenyeget. Később a belső vizsgálat során aztán újabb ügy pattant ki a Volkswagennél (VW). November elején a VW jelezte: 800 ezer Európában értékesített autónál felmerülhet, hogy több szén-dioxidot bocsátanak ki a megengedettnél. Csak ebben az esetben újabb 2 milliárd eurós gazdasági kockázatot jelzett a wolfsburgi vállalat. 

A belső vizsgálatok alapján utóbbi esetben a német autócég végül arra jutott, hogy sokkal kevesebb gépkocsi esetében áll meg az az előzetes feltételezés, hogy azok szén-dioxid-kibocsátása jelentősen meghaladta az előzetesen belőtt mértéket. Összesen kilenc modell esetében mutattak ki eltérést a megengedett arányokhoz képest, ami 36 ezer járművet érinthet. Erről tett bejelentést a vállalat szerdán. 

A kedvező hírek hatására 6,6 százalékal emelkedett a cég árfolyama, mivel a piac előzetesen sokkal több érintett gépjárművel számolt. 

(Bloomberg / Portfolio)