1,7 millió forintnyi benzinpénzt utazott el idén a képviselő, aki összesen egyszer szólalt fel a Parlamentben

POLITIKA

Tilki Attila (Fidesz) Fehérgyarmatról jár Budapestre munkába, ehhez pedig a Bors információi szerint január és október vége között 1,7 millió forintos benzinköltséget számolt el. Ezzel ő a fideszes rekorder. 

Pedig a parlament lakást is bérel a számára, egy 55 négyzetméteres ingatlant a VIII. kerületben, havi 185.550 forintért. Azaz évente 2 millió 226 ezer forintjába kerül az államnak, hogy Tilki Attilának legyen egy budapesti albérlete, hogy ő aztán 1,7 millió forintért ingázhasson Budapest és Fehérgyarmat között. 

Hasonló összegeket emészt fel az MSZP tornyospálcai képviselője, Legény Zsolt utaztatása is. A képviselő szintén 1,7 millió forintos benzinszámlát nyújtott be október végéig, miközben neki is bérel lakást az állam: a XIII. kerületben havi 164 ezer forintért.