Az ENSz 2009-es becslése szerint 2050-ig 70 százalékkal kéne növelni az élelmiszer-termelést a világban ahhoz, hogy fedezze a növekvő népesség igényeit. Ebből indultak ki a svég bútoráruházlánc, az Ikea tervezőlaboratóriumában, ahol azt próbálták kideríteni, hogy
mi lehet a jövő étele.
Aki már járt életében Ikeában, az tudja, hogy a svédek bútorok mellett ételben is utaznak, ezek közül három kiemelkedő van:
Mivel az első kettő már ránézésre is alkalmatlan arra, hogy tovább gondolva a jövő étele legyen belőlük, a svédek a harmadikhoz, a húsgolyóhoz nyúltak hozzá. De még hogy!
Alapjaiban kérdőjeleztek meg mindent, amit a húsgolyóról gondolunk. Például eleve az alapanyagát.
"A húsgolyó méretét és alakját használtuk jövőbeni ételeink ihletőjeként, mert ismerős, vidám és egyszerű formában akartuk vizualizálni összetett kutatásainkat" - írták közleményükben a svédek, akik szerint
a fasírt univerzális jelentésű dolog.
Egy apró baj van csak a jövő húsgolyójával:
hús, az elvétve lesz benne.
A hús előállítása rendkívül erőforrásigényes, ezért a jövő húsgolyói között lesz
Ezek közül a heregolyó és a mesterséges húsgolyó kivételével mindegyik több-kevesebb rovart is tartalmazhat majd. (Via Verge, space10.io)