Az összes lakónak el kellett hagynia azt a Váci úti épületet, melynek égéséről olvasónk, Balázs küldött felvételeket. A fővárosi katasztrófavédelem szóvivőjének tájékoztatása szerint a tüzet időközben eloltották.
Kisdi Máté elmondta, hogy a tűzben három lakó sérült meg, őket a mentők a helyszínen látják el. Információi szerint mindhárman füstmérgezést szenvedtek.
A helyszínre nagy erőkkel érkeztek ki a főváros hivatásos tűzoltói, akik több irányból, több vízsugárral oltották el a lángokat. (Via MTI)
UPDATE: Egy olvasónk testközelből filmezte le a lakástüzet, amit értesülései szerint egy gyertya okozott. Tőle tudjuk, hogy a kiégett lakásban lakó idős urat a szomszéd erkélyén át menekítették ki a tűzoltók a házból, amit ma éjszakára minden lakónak el kellett hagynia, mert az oltás miatt áramtalanították. Az alábbi két videót olvasónk rögzítette: