Több népszerű márkáját volt kénytelen ma visszavonni a Reckitt Benckiser nevű brit gyógyszeripari óriásmulti Ausztráliában, miután lebuktak, hogy csúnyán becsapták a vásárlókat. Egy egész sorozatnyi speciális problémákra való fájdalomcsillapítót árultak ugyanis az alapár majd kétszereséért, hogy az ügyben indult eljárásban kiderüljön: pontosan ugyanazt csomagolták be többféleképpen és az alapgyógyszert adták el másnak hazudva, drágábban. Az aktív hatóanyag az összes esetben ugyanabból volt ugyannyi, vagyis 342 milligram ibuprofen.
A Reckitt Benckiser a döntés után négyféle, kreatívan marketingolt tablettáját lesz kénytelen visszavonni a polcokról. A bíróság arra is kötelezte őket, hogy a következő hetekben weboldalakon és újságcikkekben számoljanak be az esetről.
A cég bejelentette, hogy bár szerintük nem vezették félre a fogyasztókat, eddig is együttműködtek a fogyasztóvédelmi vizsgálattal és tiszteletben fogják tartani a bíróság döntését.
(via guardian)