A németek megdöbbentek, hogy mit csinál a kormány

politika

Teljesen váratlanul érte a németeket, hogy a magyar kormány csütörtökön úgy döntött, hogy minden szerződésüket felmondja a Magyar Telekommal.

A cégnél információink szerint egyáltalán nem számítottak erre a fordulatra, nem volt semmilyen tárgyalás, puhatolózás arról, hogy az államnak valami baja lenne a szerződésekkel. Így ott is azt valószínűsítik, hogy egyetlen oka van a lépésnek, és ez

Kovács Ákos zenész.

Kovács Ákos szponzorálását szerdán mondta fel a Magyar Telekom, mert a cég nem értett egyet a nők szerepéről szóló nyilatkozatával. A szponzoráció felmondása viszont a magyar kormány szerint alkotmányellenes.

A Magyar Telekom a Deutsche Telekom nevű német multié, amelynek valamivel több mint 31 százaléka a német állam tulajdonában van. A magyar kormány a német államnak sem szólt előre, a budapesti német követségen tőlünk értesültek először a bejelentésről, és

először nem is akarták elhinni, hogy ez megtörtént.

Egyelőre se a Telekom, se a német kormány nem reagált hivatalosan a kormány lépésére.