VÉGLEG LERÁZTUK MAGUNKRÓL A VALÓSÁG GYEPLŐJÉT, EMBEREK!!!!

POLITIKA

FONTOS UPDATE 15:55: azoknak mondom, akik továbbra is ebből a posztból tájékozódnának a történtekről, hogy időközben történt egysmás, például kiderült, hogy a kormány a kormányszóvivő első nyilatkozatával szemben nem minden szerződést mond fel a Telekommal, hanem a minisztériumoknál, minisztériumi háttérintézményeknél még meglévő mobilinternet-előfizetéseket. Mondjuk mire ez eszébe jutott a kormányszóvivőnek, addigra már zuhant három százalékot a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama. Minden további fejleményről inkább ún. komoly hírcikkünkből tájékozódjon. Most pedig átadom a szót két órával ezelőtti önmagamnak, vagyis következzék az eredeti cikk:

Uramatyám, mióta várom már ezt a pillanatot, végső győzelmet aratott a poszt-posztmodern. Mindenki dobja le magáról minden ruháját és kezdjen ordibálva rohangálni:

a valóság végső vereséget szenvedett, elérkeztünk a tökéletes és teljes szabadság korába!

Hogy miért gondolom ezt? Kovács Zoltán kormányszóvivő tájékoztatása szerint

a kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel szerződéseiket a Magyar Telekommal.

Azzal, amivel tavaly még egymilliárd eurós szerződést kötött.

És tényleg, mondom, TÉNYLEG azért, mert a T felmondta Ákos szponzorációs szerződését, ez pedig a magyar kormány szerint, és most megint hangsúlyoznom kell, hogy nem én találom ki ezt a hírt,

alkotmányellenes.




(Via MTI)

Kapcsolódó cikkek