30 ezer fontra bírságolták az egyik legismertebb brit lapot, mert emailben üzenték meg olvasóiknak, hogy a konzervatívokra szavazzanak a választáson

külföld

A Telegraphra a büntetést a független brit médiatanács az ICO szabta ki. Még pedig azért, mert a legutóbbi választások alkalmakor Chris Evans, a lap szerkesztője a szokásos hírlevélhez mellékelt egy üzenetet is, amiben azt írta, hogy a mostani választás a legfontosabb 1979 óta, ezért a Daily Telegraph arra ösztönzi olvasóit, hogy szavazzanak a konzervatív pártra. 

Azzal pedig, hogy a hírlevélre feliratkozó emberek a hírek mellé kéretlen választási tanácsot is kaptak, a lap hibát követett el, ezért járt a büntetés a médiatanács szerint, a nagy múltú lap pedig gyakorlatilag direkt marketingbe fogott, amivel kapcsolatban egyik olvasóját se kérdezte meg előzőleg. 

A médiatanács akár félmillió fontos bírságot is kiszabhat, de most figyelembe vették, hogy a felszólítást csak az utolsó pillanatban tűzték a hírlevél mellé, és nem volt ideje a szerkesztőségnek, hogy megvizsgálja, rendelkeznek-e ehhez megfelelő felhatalmazással. 

A jegyzet amúgy túl nagy meglepetést nem kelthetett, a Telegraph régóta és elkötelezett módon a torykat támogatja, szóval az olvasók azért fel lehettek lélekben készülve ilyesmire. 

A büntetés átszámítva közel 13 millió forint, ami alighanem nem fogja megrázni a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező bankártulajdonosokat. Arról, hogy az utóbbi években a tulajdonosok miatt hogyan gyülekeztek a szürke fellegek a lap körül, nemrég hosszabban is írtunk. (via Business Insider)

Kapcsolódó cikkek