A rendfenntartó erők ellen irányuló fegyveres támadást hiúsítottak meg a múlt héten Orléans térségében a francia hatóságok – közölte Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
Mint mondta, a belbiztonsági szolgálat, a DGSI emberei akadályozták meg a terrortámadást, két embert elő is állítottak, és meg is gyanúsítottak.
Két francia állampolgárról van szó, az egyik 20 éves, és eddig ismeretlen volt a rendőrség előtt, a másik 24 éves, és már volt dolga a bűnügyi igazságszolgáltatással. Rendőrségi források azt is elárulták, hogy az egyik férfi marokkói, a másik pedig togói származású.
Mindkét gyanúsított kapcsolatban állt egy Szíriában tartózkodó francia férfival, akiről az eljáráson igyekeznek kideríteni a hatóságok, hogy ő rendelte-e el, hogy a két elfogott férfi terrortámadást hajtson végre. Egyikük ugyanis beismerte, hogy katonák, csendőrök, rendőrök, és más állami tisztviselők ellen terveztek támadást.
Bernard Cazeneuve méltatta a rendfenntartó erők munkáját, akik 2013 óta elmondása szerint már 10 terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban. (MTI/AFP/dpa)