Harminchat közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök az elmúlt 24 órában. Az egyik baleset halálos kimenetelű volt, ott egy személy életét vesztette, tizenöt baleset súlyos, húsz pedig könnyű sérüléssel végződött - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata péntek reggel.
A közleményből az is kiderül, hogy az említett időszakban a szolgálatot ellátó állomány összesen 97 személyt fogott el.
Közülük 64-et bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 25 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján kerítettek kézre.
Száznegyvenkét személyt állítottak elő, köztük 60 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, további 14-et pedig ittas vezetés gyanújával.
A rendőrök a határon sem pihentek, csütörtökön tiltott határátlépés miatt 8 embert fogtak el. (MTI)