Az FHB rendkívüli közgyűlésén tényleg tőkeemelésről volt szó

gazdaság

A várakozásoknak 100 százalékig megfelelve, az FHB Jelzálogbank Nyrt. hétfői rendkívüli közgyűlésén a részvényesek megszavazták, hogy az igazgatóság megemelheti az alaptőkét maximum 4,45 milliárd forinttal - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A BÉT hétfőn reggel az FHB kérésére felfüggesztette a kereskedést az FHB részvényeivel. Az indoklás szerint azért, mert a bank komoly döntés bejelentésére készül. Nem tudni, hogy ez volt-e az, vagy lesz még ezen kívül is, hiszen arról nem derült ki semmi, amit december 26-án a vs.hu lengetett be, azaz hogy az FHB kivonulhat a tőzsdéről és beolvadhat a takarékszövetkezeti integrációba.

Az igazgatóság a felhatalmazás alapján úgy döntött, hogy a tőkeemelést  új részvények zárt körű kibocsátásával hajtják végre.

Az új részvényesek a kibocsátandó új részvények átvételéről szóló nyilatkozatot legkésőbb 2015. december 30-ig tehetik meg, illetve ugyanezen napig fizethetik ki, utalhatják át a társaságnak az új részvények kibocsátási értékét.

Eszerint tehát az FHB egy rakás pénzt akar behúzni 3 nap alatt. Ennyi pénzt még a komolyabb szóba jöhető befektetők is nehezen mozgatnak meg ilyen rövid idő alatt, ez pedig arra utal, hogy az FHB Nyrt. vezetésében már a közgyűlés előtt szervezni kezdték az emelést, a részvényesek beleegyezése csak a döntés szentesítéséhez kellett.

Ez annyit jelent, hogy az FHB Nyrt. újabb részvényeket dob piacra, de azokat nem veheti meg bárki a tőzsdén, csak meghatározott vásárlók jegyezhetik majd őket.

A társaság igazgatóságának döntéséhez a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. igazgatósága hozzájárult. Erre a hozzájárulásra azért volt szükség, mert az FHB Nyrt. és leányvállalata az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. szeptemberben beléptek a takszövök integrációs szervezetébe.

A november közepén kiadott gyorsjelentés szerint az FHB Csoport 502 millió forint konszolidált adózott veszteséget könyvelt el 2015 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi 7,190 milliárd forint veszteség után. Ennek a veszteségnek a fő forrása az FHB Kereskedelmi Bank Zrt., tehát az a cég, amit a köznyelv FHB Bankként ismer.

A banki különadó és egyéb egyszeri tételek nélkül a bankcsoport adózott vesztesége 1,857 milliárd forint volt az idei harmadik negyedévben, míg egy évvel korábban 1,113 milliárd forint, amit azzal magyarázott a jelentés, hogy a harmadik negyedévben - az elszámolással kapcsolatos feladatok miatt - az adott negyedévre jutó veszteségnél nagyobb mértékű céltartalék felhasználás történt.

Az idei első kilenc havi adózott veszteség 5,797 milliárd forint, a tavalyi első három negyedévi 9,599 milliárd forinttal szemben, míg a banki különadó és egyéb egyszeri tételek nélkül 3,033 milliárd forint az egy évvel korábbi 1,830 milliárd forint után.

A bank konszolidált mérlegfőösszege szeptember végén 748,1 milliárd forint volt, 0,7 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 1,6 százalékkal az egy évvel korábbinál.

Kapcsolódó cikkek