Betörték a négyes villamos szélvédőjét

2015. december 28-án este negyed 9 körül három ismeretlen férfi kezdtek randalírozni a négyes villamoson a Nyugati térnél. A villamosvezető a Margit híd budai hídfőjénél lévő megállóban bemondta a hangosbemondóba, hogy értesítette a rendőrséget, és a rongálók szálljanak le a szerelvényről.

A 3 férfi le is szállt, majd elmenőben az egyikük a villamos első szélvédőjéhez vágta a nála lévő sörösüveget. A sörösüveg összetört, a villamos szélvédője pedig berepedt.

A három elkövető a Frankel Leó utcán keresztül a Fő utca irányába elmenekült a helyszínről. 

A rendőrség most keresi a 3 rongálót.

Személyleírásuk szerint az egyikük 20 év körüli, körülbelül 170-180 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja rövid, fekete. A bűncselekmény elkövetésekor zöld színű kabátot és kék színű farmernadrágot viselt.

A másik elkövető szintén 20 év körüli, szintén 170-180 magas, szintén vékony. A bűncselekmény elkövetésekor sötét kapucnis felsőt, sötét nadrágot és kék színű cipőt viselt.

A harmadik társuk 20 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas, zömök testalkatú. A bűncselekmény elkövetésekor piros színű pulóvert és szürke színű melegítőnadrágot viselt.

A keresett személyekről kapott néhány felvételt is a rendőrség.