Hat és fél évet kapott Kulcsár Attila bróker

Tbg
bűnügy

Kulcsár Attila volt brókert hat év hat hónap börtönre és 230 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte sikkasztás és más bűncselekmények miatt kedden első fokon a Fővárosi Törvényszék. 

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd FRISSÍTÉS

A megismételt eljárásban Rejtő E. Tibor volt bankvezetőt és Forró Tamás vállalkozót, újságírót felmentették a vádak alól.

A 18 vádlott közül Kulcsár Attila mellett még néhányan kaptak letöltendő szabadságvesztést, köztük Kerék Csaba 3 év 9 hónapot, a többiek 2 évet vagy annál kevesebbet.

Több vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a bíróság, és voltak olyanok is, akiknek az ügyében felmentő rendelkezést hozott.

A törvényszék néhány vádlott és számos cég esetében rendelt el vagyonelkobzást, amely összességében milliárdos nagyságrendű. Az ítélet szóbeli indoklása várhatóan késő délutánig eltart.

A brókerbotrány vagy Kulcsár-ügy 2003-ban pattant ki, amikor felmerült a gyanú, hogy Kulcsár Attila, a K&H Equities brókere mintegy 23 milliárd forintot sikkasztott, amikor jogosulatlanul forgatta ügyfelei - állami vállalatok és magáncégek - pénzét.

A ügyben több, főként szocialista politikus, közismert személy - így az újságíró Forró Tamás - neve is előkerült.

Hét évvel később, 2010-ben, az elsőfokú ítélet után az eljárás megismétlését rendelte el a bíróság. (MTI)