Mexikóban fogták el a négy embert halálra gázoló gazdag tinédzsert

Tbg
bűnügy

Elkapták Ethan Couchot, aki két évvel ezelőtt, 16 évesen részegen súlyos balesetet okozott négy ember halálát okozva. 

Couchra azért ragadt rá az „affluenza” név, mert tipikus példája egy újonnan megfigyelt betegségnek, az affluenzának, amely a „hirtelen meggazdagodásból” eredő személyiségzavart takarja, amikor elmosódik a jó és a rossz közötti határvonal.

Couch ugyanis rettenetesen részegen vezetett, amikor elgázolt egy motorost és három másik embert. Egy, az  autójában ülő barátja agykárosodást szenvedett.

A fiatalt tíz év próbaidőre bocsátották lakhelyelhagyási tilalommal, amit az elmúlt hetekben anyjával együtt megszegett: mindketten eltűntek texasi otthonukból  útlevelükkel együtt. Utóbbiról a gyerek apja tájékoztatta a hatóságokat.

Arra, hogy Couch újra szabadon jár-kel, egy videó hívta fel a figyelmet, a gyanú szerint legalábbis a sörpongot játszó bulizó fiatalok egyike Ethan Couch.

Ezután ötezer dolláros váltságdíjat tűztek ki a fejére, Puerto Vallartában, Mexikóban fogták el. (Reuters)