Karácsony után kapták kézhez az MH17-es 2014-es lelövését vizsgáló holland ügyészek a Bellingcat, egy nyilt adatbázisok segítségével tényeket ellenőrző weboldal vizsgálatait összefoglaló jelentést, amely szerint
az orosz 53. légelhárító rakétadandár katonái lőhették le a maláj utasszállítot Ukrajna felett.
A Bellingcat jelentése nyilvános verzióját már tavaly októberben közölte, de az oldalukon elérhető összefoglalóban is jelezték, hogy bár azonosították az MH17-est lelövő BUK kezelőszemélyzetét, az információt egyelőre csak a vizsgálóbizottsággal osztják meg.
A Bellingcat még 2014-ben, a twitteren és az orosz Vkontakte közösségi szájton megosztott felvételek alapján rekonstruálta az utasszállítót lelövő BUK útját Oroszországból Ukrajnába és vissza.
Az azóta eltelt időben a szájt munkatársai átfésülték az 53. légelhárító rakétadandár katonáinak közösségi oldalait, ez alapján sikerült azonosítani a BUK személyzetét.
"Komolyan tanulmányozni fogjuk a jelentést, hogy kiderítsük, használható-e egy büntetőügyben" - mondta a holland ügyészség szóvivője, Wim de Bruin.
A holland légügyi hatóság tavaly ősszel nyilvánosságra hozott jelentése szerint az MH17-essel egy, a szakadárok ellenőrizte területről kilőtt légvédelmi rakéta végzett. Az oroszok tagadják a vádakat. (Via The Guardian. Címlapkép: AFP PHOTO/ BULENT KILIC)