Tíz ember ellen emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a röszkei közúti határátkelőnél tavaly szeptemberben történt tömegzavargás ügyében - mondta a csongrádi főügyészség szóvivője.
A kilenc szíriai és egy iraki állampolgárt
határzár - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett - tiltott átlépésének bűntettével vádolják.
Köztük lehet alighanem a TEK által nagy felhajtás közepette elkapott "azonosított terrorista", akiről már akkor tudni lehetett, hogy csak Röszkén, a tömeg megafonos izgatása miatt válhatott "terroristává" – most már viszont a jelek szerint a magyar ügyészség sem vádolja ezzel.
A vádirat szerint a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, szeptember 16-án több száz migráns gyülekezett a határátkelőhely szerb oldalán. Az eleinte békés tömeg később zavarogni kezdett, feszegették a kerítést, majd néhányan kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket.
A vádlottak egyike megafonnal a kezében különböző nyelveken beszédeket tartott, és megpróbálta irányítani a magyar rendőrökkel szemben fenyegetően fellépő tömeget. A tömegzavargás résztvevői kidöntötték a határt védő kaput, amelyen keresztül - mások mellett - a vád alá helyezett tíz ember is jogosulatlanul magyar területre lépett. Őket a rendőrök kiemelték a tömegből, majd őrizetbe vették. A vádlottak közül a vádemeléskor heten előzetes letartóztatásban, hárman házi őrizetben voltak.
(MTI)