Tizenegy emberrel szemben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt. Az erről szóló közleményből nem derül ki túl sok konkrétum – sőt, szinte semmi –, de ami igen, az a következő:
- Az elsőrendű vádlott 2012 januárjában szabadult a börtönből. Ekkor úgy döntött, hogy pályázati ügyintézőnek adja ki magát, és pályázatírás címén csal ki pénzt emberektől.
- 2012 májusától kezdve együttműködött a férfi a másodrendű vádlottal, akivel együtt már szervezettebben, "nagyobb összegekben" csaltak ki pénzeket. Azt ígérték rászedett ügyfeleiknek, hogy jelentős összegű európai uniós támogatásokhoz juttatják őket.
- Arra hivatkoztak, hogy "magas szintű személyi kapcsolatokkal" rendelkeznek, akiket befolyásolni tudnak. Csakhogy ezek a kapcsolatok nem léteztek, sőt esetenként a hivatalos személyek sem.
- "Előfordult olyan eset is, amikor egy ügyfelüknek valótlanul azt ígérték, hogy illetékes hivatalos személyek megvesztegetésével elintézik, hogy a férfi egy büntető ügyben fennálló lakhelyelhagyási tilalmát a hatóságok megszüntessék. Ebben az esetben az ügyfél szándéka hivatali vesztegetésre irányult."
- Az ügy további vádlottjai azok, akik fizettek a két fő vádlottnak.
(Fővárosi Főügyészség)