Egyre több iparági forrásból szivárog ki az a hír, hogy a következő Apple-telefonokon nem lesz ott a jól ismert jack csatlakozó, azaz nem lesz fülhallgató-kimenet. Helyette az Apple a nemrég nagyon drágán felvásárolt Beats vezetéknélküli füleseit akarja majd az iPhone 7-esek mellé társítani.
Azt több Apple-ügyi szakember jelentette már, hogy bluetooth alapon csatlakozó, hívásfogadásra és Sirivel való kommunikációra is alkalmas fülest fejleszt a Beats és az Apple, viszont erős a gyanú, hogy ez nem jár majd alapból a telefonhoz, mivel a hasonló termékek a piacon 300 dollárnál kezdődnek.
A jack csatlakozó elhagyásával a telefon még vékonyabb lehetne, ez lehet egy komoly érv az elhagyása mellett. Az egyre erősödő pletykák miatt viszont sokan már előre utálkoznak, a petíciót, ami ezen háborog, már több mint kétszázezren írták alá.
Az Apple egyelőre látványosan nem kommentálta a hetek, hónapok óta egyre erősebben keringő híreket. A feltételezések szerint az új iPhone leghamarabb szeptemberben jelenhet meg, egy másik kiszivárgott hírmorzsa szerint pedig teljesen vízálló is lesz. (Quartz)