200-nál is több gyereket zaklathattak Benedek pápa bátyjának fiúkórusában

bűnügy

Az ügyben nyomozó Ulrich Weber jelentése szerint 1953 és 1992 között több mint 200 kisfiút molesztálhattak abban a fiúkórusban, amit a lemondott XVI. Benedek pápa bátyja,  Georg Ratzinger vezetett Regensburgban.

A vizsgálatok szerint Ratzingernek tudnia kellett arról, hogy a kórusban szexuálisan zaklatták és fizikailag bántalmazták a gyerekeket. Ugyanakkor Ratzingert nem gyanúsítják azzal, hogy bűncselekményeket követett volna el, amíg 1964 és 1994 között a kórust irányította.

Georg Ratzinger - Fotó: AFP/Armin Weigel

Regensburger Domspatzen nevű fiúkórus tavaly bízott meg egy Ulrich Weber nevű ügyvédet azzal, hogy vizsgálja ki a pedofilvádakat, amelyek először 2010-ben merültek fel. Weber szerint Georg Ratzinger tudhatot arról, hogy mi megy kóruson belül, mivel a vizsgálat alapján ezek az esetek a szervezeten belül ismertek és rendkívül vitatottak voltak.

Ugyanakkor a bántalmazásoknak többnyire semmi következménye nem volt, ma már pedig ezek túl régi ügyek ahhoz, hogy felelősségre lehessen vonni az elkövetőket.

1987-ben már volt egy hasonló vizsgálat, de az akkor nem jutottak el odáig, hogy a kórus vezetését eltávolítsák. Weber most arra jutott, hogy a panaszok közel negyede szexuális természetű volt. Ezek között volt szexuális zaklatás és nemi erőszak is. Előfordult, hogy megverték a fiúkat, vagy megvonták tőlük az ételt. Ezek nagyrészt az 1970-es években történtek, a megszólaló 50 áldozat 10 elkövetőt nevezett meg. ( via Slate)