2013-ban nagy hírveréssel indult a katari al-Jazeera amerikai kiadása, amiről azt ígérték a tulajdonosai, hogy az USA egyik legkomolyabb oknyomozó műhelye lesz. Ennek az ígéretnek az volt a legfőbb indoka, hogy a katari olajmágnás tulajdonosoknak nem igazán kell a csatorna és a hozzá tartozó híroldal profitjai miatt aggódni.
Akkoriban 100 dollár körül volt az olaj hordónkénti ára. Most viszont ez 30 dollár, és az al-Jazeera reagált is:
bejelentették, hogy április 30-án gazdasági megfontolásokból leállítják az al-Jazeera Americát.
A csatorna ráadásul nézettségben sem aratott valami nagyot.
Charles Herring, a konzervatív Ona America hírcsatornát irányító Herring Broadcasting Co. elnöke bejelentette, hogy cége megvenné az al-Jazeera Amerikcát. A csatorna azért lehet értékes Herring számára, mert az al-Jazeera négyszer annyi amerikai otthonban fogható, mint a One America.
Az al-Jazeera dohai központjában is bejelentették, hogy a hálózatnál létszámleépítésekre kell számítani. Az amerikai csatorna pedig az esetleges eladással sem menekül meg ezektől, ugyanis a katari tulajdonosok hatalmas hálózatot állítottak fel 2013-ban, országszerte irodákat nyitottak és felvettek 800 újságírót. Nem valószínű, hogy az új tulajdonosnak erre mind szüksége lesz. (Wall Steet Journal)