A seggalakú nagyapa felkavarta az internet nyugalmát

INTERNET

Tegnap tűnt fel a redditen ez a fénykép, és nem, nincs azzal semmi baj, ha elsőre nem érted, mi történik:

Pont így volt ezzel Japántól Franciaországig egy csomó reblogoló, retwittelő, reredditelő, akik elsőre nem tudták máshogy értelmezni a látottakat, mint hogy az ártatlan kisdeden

egy meglehetősen bizarr, anatómiailag semmiképp sem stimmelő, esetleg kissé mutáns, de összességében mégiscsak egyértelmű segg nyugszik.

Aztán kinek egy pillanat, kinek tíz másodperc, kinek egy örökkévalóság kellett, de lassan azért kezdett leesni a felhasználóknak, hogy

Fej, váll, bébi

És amikor már a Buzzfeed is ezzel volt tele, megtörtént az, ami az ilyen esetekben csak ritkán szokott:

a mém mögül előlépett az ember.

Jelentkezett a fotón szereplő asszony, Danielle Hammel, aki elmondta, két évvel korábban készült a kép, de a napokban a képen szereplő férfi, Mike, aki egyébként az ő apja, vagyis a gyermek nagyapja, kiposztolta az ő Facebook-falára.

Egyik ismerősének annyira megtetszett az érzéki csalódás, hogy belevette a képet a reddit rothadó kútjába, onnan pedig már nem volt megállás. A Buzzfeed feltette a fontos kérdést, hogy Mike szerint ő maga vajon  hasonlít-e a seggre, mire Danielle azt mondta:

Nem, nem gondolja úgy. 

Illetve nem gondolta, egészen addig, amíg meg nem látta ezt a képet:

Most már ő maga is így gondolja.

Kapcsolódó cikkek