Egy tucat egyetemi tanárt letartóztattak Törökországban, mert a hadsereg akciói ellen tiltakoztak

külföld

A török biztonsági erők letartóztattak 12 egyetemi tanárt, amiért a kurdok elleni katonai akciók ellen tiltakoztak. Rajtuk kívül a rendőrség még eljárást folytat 9 további tanár ellen is, akiket valószínűleg szintén le fognak tartóztatni. Korábban Recep Tayyip Erdogan azzal vádolta őket, hogy a tiltakozással terrorista propagandát folytatnak.

A kiáltványt korábban már legalább ezer egyetemi tanár és kutató aláírta Törökországban és külföldön, amiben azt követelik a török kormánytól, hogy fejezzék be a mészárlásokat az ország dél-keleti részén. A tanárokat most azzal vádolják, hogy megsértették a büntető törvénykönyv egyik vitatott cikkelyét, azaz megsértették a török nemzeti intézményeket. A rendőrség szerint a merényletet a lázadók követték el. 

Az elmúlt hónapokban egyre intenzívebbé váltak a harcok a Kurd Munkáspárt (PKK) egységei és a török hadsereg között. Csütörtökön hat ember halt meg, mikor egy autóba rejtett bombát robbantottak fel egy rendőrőrs előtt a dél-keleti Cinarnál. Emberi jogi szervezetek szerint augusztus óta legalább 170 civil vesztette életét a térségben és ezrek menekültek el onnan. (BBC)