Rogán Antal bejelentette, hogy versenytársat fognak állítani a lakástakarékoknak az Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK) létrehozásával. Elmondta, hogy ma a lakás-takarékszövetkezetekben mintegy egymillió embernek van megtakarítása, az állam ezt évi 50 milliárd forinttal támogatja.
Az azonban már kevésbé tetszik nekik, hogy ezekből a megtakarításokból nem épülnek lakások.
Ezért az a céljuk, hogy a lakáskasszáknak legyen egy versenytársuk, amihez az angol building society adná a mintát, és az állam ezt is támogatná. Azoknak, akik belépnek az otthonteremtési közösségbe, és ott megtakarítanak, tíz éven belül lakáshoz kellene jutniuk.
Az otthonteremtési közösségről egy hónapos társadalmi vitát terveznek, parlamenti döntés március közepén várható róla. Rogán szerint a N.O.K. érdemi működése 2017-ben kezdődhet meg, az idei még csak az elindulás éve lesz.
Az új lakások és házak építésének most az áfacsökkentés, a csok és az építésügyi engedélyezés egyszerűsítése mellett a N.O.K. létrehozásával létrehozásával adnának még egy lökést. A Kabinetirodát vezető miniszter szerint az erről szóló törvényjavaslat akár már kedden vagy szerdán az Országgyűlés elé kerülhet.
Úgy tervezik, hogy könnyítéseket vezetnek be a csok-nál: így például várható a tulajdoni korlát eltörlése, továbbá az ingatlan-értékhatár és az összkomfortra vonatkozó előírás könnyítése. A közfoglalkoztatottak esetében a kormány azon dolgozik, hogy ők az önkormányzatok bevonásával vissza nem térítendő támogatást vehessék igénybe.
Kitért arra is, hogy a lakásáfa csökkentése miatt vitára számítanak az Európai Bizottsággal. Ha ez így alakul, akkor a kormány azzal fog védekezni, hogy ők csak a lengyel példát követték, amelyek korábban már jóváhagyott Brüsszel.
Közvélemény-kutatások alapján arra számítanak, hogy 20 százaléka tervezi igénybe venni az otthonteremtési programot, ezen belül 8-9 százalék gondolkodik a háromgyermekes kedvezményben.
Belengette azt is, hogy az építésügy területe átkerülhet az önkormányzatoktól a járási, illetve a kormányhivatalokhoz. (MTI)