A budapesti olimpiának csak a hatástanulmánya 720 millió forint

sport

Még nem történt semmi, de máris látható költségei vannak a pályázatnak, amivel Budapest indul a 2024-es olimpiáért. 

El kellett például készíteni egy hatástanulmányt. Volt már korábbról, Deutsch Tamás rendelte meg még sportminiszterként 2002-ben a PricewaterhouseCooperstől. Az akkori cél a 2012-es olimpia volt. 

Majd 2010 márciusban, részben a PWC-tanulmányt felhasználva elkészült a "2020-as budapesti olimpiai nagyprojekt master planja és a kapcsolódó fejlesztések költség-haszon elemzése, költséghatékonysági vizsgálata" című dokumentum, amit a Főpolgármesteri Hivatal Főépítészi Irodája rendelt meg. 

És tavaly leporolták az egészet, hogy legyen miről szavazniuk a Fővárosi Közgyűlés tagjainak. Az 1372 oldalas hatástanulmányból százoldalas, meglepően optimista vezetői összefoglaló készült, ez alapján döntöttek a képviselők. A teljes anyagot nem akarták nyilvánosságra hozni, aztán mégis kiszivárgott

A PwC tavaly a Miniszterelnökségtől 480 millió forintot kapott a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányára. 

Az Átlátszó most azt szúrta ki, hogy az európai közbeszerzési értesítőben megjelent egy hirdetmény, miszerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tavaly november 19-én megbízta a PricewaterhouseCooperst “A 2024-es Nyári Olimpiai Játékok megrendezésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány, valamint az ahhoz tematikusan kapcsolódó pályázati kérdőív elkészítéséhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatás beszerzésével”.

A megbízás nettó 240 millió forintról szól.

Ez így már összesen 720 millió forint, csak a hatástanulmányra.