Az 1998-ban feloszlott RAF (Rote Armee Fraktion, azaz Vörös Hadsereg Frackió) nevű hírhedt német szélsőbaloldali terrorszervezet korábbi tagjainak DNS-nyomaira bukkantak a nyomozók egy tavaly nyári brémai rablási kísérlet helyszínén, szivárgott ki.
A fennállása alatt összesen harminc embert meggyilkoló terrorszervezet feloszlása óta több egykori tag eltűnt, őket továbbra is körözik.
Brémában három maszkos férfi lőtt rá egy pénzszállító autóra, senki nem sérült meg, és a rablás is meghiúsult. A rablók megpróbálták felfeszíteni az ajtót, de nem sikerült, ezért rövidesen elszaladtak.
A helyszínen talált DNS-minták megegyeznek azon egykori RAF-tagokéval, akik 1999-ben Duisburg közelében próbálkoztak meg szintén egy pénzszállító autó gépfegyveres kirablásával. (Akkor sikerült egymillió német márkát zsákmányolniuk.) Bár a rendőrség nem erősítette meg, de vélhetően Ernst-Volker Staubról, Daniela Klettéről és Burkhard Garwegről van szó.
(Spiegel)