Az AP hírügynökség bízta meg a DigitalGlobe céget azzal, hogy készítsen nagyfelbontású képeket az iraki Moszul mellett található legrégebbi, 595 körül épült Szent Illés monostorról. Az így készült képek alapján látszik, hogy még 2014 augusztusa és szeptembere között
az Iszlám Állam földig rombolta a műemléket.
A monostort Mar Elia asszír szerzetes alapította, majd 17. században renoválták, de Tahmaz Nadir perzsa tábornok 1743-ban leromboltatta, az ott élő 150 szerzetest pedig kivégeztette, mert nem tértek át az iszlám hitre. Később az épületet helyreállították. Az iraki háború után amerikai katonák őrizték, és gondozták a monostort. (AFP/MTI)