Dániában a városokon kívüli táborokba helyeznék el a migránsokat

külföld

A bevándorlásellenes, populista Dán Néppártnak nem ez az első nemzetközi felháborodást is kiváltó ötlete, tőlük származik az az ötlet is, hogy elveszik az országba érkező menekültek ékszereit és drágább vagyontárgyaikat, hogy abból fedezzék ellátásukat. A most bejelentett ötlettel is az a cél, hogy a hangsúly a migránsok integrálása helyett a visszatelepítésük felé menjen el. 

A most keresztülvitt parlamenti javaslat értelmében márciustól az állam a városok területén kívülre épít majd "falvakat", ahova a migránsokat költöztetik. Az egyedülálló menekült férfiak közül eddig is már sokan sátortáborokba kerültek, de a családokat eddig jellemzően városokban szállásolták el. 

Az országba tavaly 20 ezer menekült érkezett. A dán külügyminiszter, Kristian Jensen közben Genfbe utazott csütörtökön, hogy az ENSZ emberi jogi bizottsága előtt védje meg kormányának intézkedéseit. A kormány amúgy nincs könnyű helyzetben, több tagja sem ért egyet ezekkel az intézkedésekkel, de kormányozni a parlamentben csak több párt, például a Dán Néppárt segítségével tudnak. (Reuters)

Kapcsolódó cikkek