Beszívva vigyáztak a világ vezetőire a svájci katonák Davosban

életmód

Füvet és kokaint szívott tizenkét, a davosi Világgazdasági fórum őrzésével megbízott svájci katona a svájci hadsereg szóvivője szerint.

Stefan Hofer közölte, hogy a katonákat felfüggesztették. Elmondta azt is, hogy öten fogyasztottak mindkét kábítószerből, egyiküknél pedig három grammnál több kokaint találtak. A kokaint fogyasztó katonák közül négyet hazaküldtek, ellenük fegyelmi eljárás indul, az ötödik ellen viszont kábítószerbirtoklás miatt az ügyészség indított eljárást. A másik hét katona laktanyafogságba került Davosban.

A szóvivő hozzátette, hogy , a davosi fórum biztonságát 4500 katona felügyeli, az incidens semmilyen fenyegetést nem jelentett. (MTI)