Nagy sorozata volt az olajnak az utóbbi napokban, talán a shortjukat záró befektetők miatt, mindenesetre a múlt heti 26 dolláros mélypont óta már vagy húsz százalékkal magasabban áll, 35 dollár felett is volt.
Ebben segített, hogy az orosz energiaminiszter, Alekszandr Novak arról nyilatkozott, hogy az OPEC arról fog tárgyalni, hogy visszafogják a termelést. Az olajtermelő országok kartellje ugyan most is napi nagyjából másfél millió hordóval többet termel, mint amiben megállapodtak, és múlt decemberben is káoszba fulladtak a tárgyalások, mégis nagyot emelkedett az olajár a hírre.
Az OPEC szóvivője aztán ma délután jelezte, hogy szó sincs arról, hogy tárgyalnának Oroszországgal (aki csak külső megfigyelő a szervezetben). Sőt, azóta azt is pletykálják, hogy Irán szembeszállni bármiféle termeléscsökkentéssel. Az olaj azóta esett négy százalékot.