Az Egészségügyi Világszervezett több magas rangú szakértője is úgy gondolja, hogy a Dél-Amerikában egyre terjedő zika-vírus, még annál is nagyobb fenyegetést jelent a bolygó lakosságára nézve, mint amekkorát a közelmúltban több mint 11 ezer embert megölő ebola jelentett.
A szervezet szakértői hétfőn ülnek össze, hogy megvitassák a zika ellen tehető lépéseket, és azt, hogy a vírust globális kockázatnakminősítsék-e.
A zika már csak azért is veszélyesebb az ebolánál, mert a zika ellen jelenleg nincsen hatékonynak tartott oltás, míg az ebola ellen több oltóanyaggal is kísérleteznek. Ezen kívül a zika legtöbb fertőzöttje tünetmentes. A terhes nők többségének meg sem fordul a fejében, hogy fertőzött lehet, a vírus azonban szörnyű következményekkel járhat a gyerekeikre nézve.
Mivel az eddigi adatok alapján a fertőzöttek legalább 80 százaléka teljesen tünetmentes, a WHO számára szinte lehetetlen követni a vírus terjedését. A zika által fertőzött területek nagysága így akár már most is sokkal nagyobb lehet, mint amekkoráról a WHO tud.
További gond, hogy a vírust terjesztő szúnyogfaj egyre több helyen jelent meg az utóbbi évtizedekben. A szakértők szerint ezért a vírus megfékezése csak radikális lépésekkel lehetséges, például irtani kell ezt a szúnyogot, ahogy csak tudjuk, akár DDT-vel is.
A DDT egy iszonyatosan káros, de rendkívül hatékony rovarirtó szer, a legtöbb országban évtizedekkel ezelőtt betiltották a használatát, mert felhalmozódik az élő szervezetekben, ezért komoly mértékben károsítja a környezetet.
A Guardian azzal nyugtatja brit olvasóit, hogy Nagy-Britanniában kicsi az esély a zika elterjedésére, mert a vírust hordozó szúnyog az ottani időjárási viszonyokban nem él meg. Gond lehet viszont azzal, hogy a zika akár szexuális úton, szúnyog nélkül is terjedhet. Igaz, hogy ez eddig nem sokszor történt meg, de volt már rá példa.