Megalakult a Matolcsy-gárda

POLITIKA

A Népszava értesülései szerint Matolcsy György annyira rettegő típus, hogy 2014-ben személyes testőrséget hozott létre. A jegybankelnök a lap szerint "komolyan irtózik az átlagemberek közelségétől", ezért is záratta be még 2013-ban a Magyar Nemzeti Bank látogatóközpontját. Ezt akkor átmeneti döntésnek nevezték, de két és fél év elteltével még mindig zárva van a látogatóközpont, amire továbbra se adnak magyarázatot.

Matolcsy a rettegése miatt állítólag többször is kérte a miniszterelnököt, hogy kapjon rendőri személyvédelmet, de Orbán nem engedélyezte ezt. Ezért alapíthatta meg 2014 szeptemberében a Magyar Nemzeti Bank az MNB-Biztonsági Zrt.-t, ami 156 dolgozóval, A Zrt. vezetője a korábban Sólyom László köztársasági elnök testőreként is dolgozó Marosán Attila.

Marosán viszont a mai napig aktív rendőrtiszt, ami már elég bonyolulttá teszi a helyzetet. Hivatásos állományúként teljesíthet szolgálatot a rendvédelmi szerven kívül is, ha oda vezénylik. Vele pedig pont ez történt, az ORFK tájékoztatása szerint "Marosány attila vezénylésre került a Magyar Nemzeti Bank Biztonsági Szolgáltatások Zrt. állományába", vagyis

Matolcsy végül csak elérte, hogy rendőri védelmet kapjon.