Többen is jelentkeztek már a cibakházi polgármesteri hivatal felhívására, amiben a lakosok segítségét kérték, hogy magáningatlanokra helyezhessenek ki önkormányzati tulajdonú térfigyelő kamerákat - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település vezetője az MTI-vel.
Hegyes Zoltán független polgármester elmondta, hogy Cibakházán
jelenleg 32 térfigyelő kamera működik, és szeretnék, ha két év alatt megduplázódna ez a szám. A kamerák felszerelése óta, néhány év alatt ugyanis a felére csökkent a bűncselekmények száma a településen.
Azonban azt, hogy a kamerákat villanyoszlopokra tehessék, engedélyhez kötött,
az engedélyezési eljárás pedig a polgármester szerint rendkívül bonyolult és hosszadalmas, akár egy évig is eltarthat.
Ezért kell a lakosok segítsége, ugyanis ők egyszerűen engedélyezhetik, hogy az önkormányzat az ő házukra tegye a kameráit.
A polgármester szerint ezzel az érintett lakosok is jól járnak: bár ők fizetik a működtetés évi néhány száz forintos költségét, az éjjellátó kamerák a saját ingatlanjukat is megfigyelik. Ráadásul nem kell a berendezések beszerzésével és telepítésével járó több tízezer forintos költséget állniuk.
Hegyes Zoltán azt mondta, hogy a felhívás kedvező fogadtatásra talált a lakosok körében, többen is jelezték, hogy élni kívánnak a lehetőséggel. A jelentkezőket folyamatosan regisztrálják, és a rendőrséggel egyeztetve döntenek arról, kinek az ingatlanjára kerül majd kamera.
Cibakháza amúgy a meglévő 32-ből 24 kamerát a Belügyminisztériumtól kapott tízmillió forintból vásárolta, a többit saját forrásból vették korábban.