Ahhoz képest nem nehéz népszavazást tartani Magyarországon, hogy máshol egyáltalán nem lehet népszavazást tartani

Tbg
POLITIKA

„Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás, hiszen van ilyen EU-ország, vagy van ugyan, de választópolgárok nem kezdeményezhetik, vagy kezdeményezhetik ugyan, de az eredmény nem kötelező a parlamentre”

- válaszolta Patyi András a nemzeti választási bizottság elnöke a Magyar Nemzetnek arra a kérdésére, hogy „Mi az oka annak, hogy szinte lehetetlen ma népszavazást tartani Magyarországon.

A lap felidézi, hogy ez elmúlt 26 évben összesen 4 népszavazás volt érvényes Magyarországon, az utóbbi években pedig rendre elbuktak a próbálkozások, hiába próbálkoztak sokan, sokféleképpen feltett kérdésekkel, de valahogy a Patyi vezette intézmény egyiket sem találta referendumérettnek.

A meglehetősen obskurus indokokkal elrendelt vasárnapi boltbezárásról, illetve a horrorisztikus költségekkel operáló budapesti olimpiáról is többen akarták volna, hogy inkább a nép döntsön, de eddig egyik próbálkozás sem ment át.

Egy olimpiás kísérletről maga a Kúria mondta ki végül az indoklásban, hogy „azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról véleményt nyilváníthatnak”. (via Index/MNO)

A címlapképen Orbán Viktor és Patyi András (Illyés Tibor fotója, MTI) 

Kapcsolódó cikkek