Mikor Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarország európai parlamenti képviselője tavaly júliusban megnézte a paksi bővítés 2014 decemberében megkötött megvalósítási szerződéseit, az akkor készült jegyzeteiből a Miniszterelnökség a szerződések címein túl csak egyetlen mondatot hagyott megjelentetni. Ez arról szólt, hogy a kiégett fűtőelemek közül csak azt lehet Oroszországba szállítani, amit az oroszok is hoztak Paksra.
Bár Jávor is elismerte, hogy vannak olyan elemek a szerződésekben, amiket muszáj titkosítani, de szerinte az általa látott dokumentumok 80 százaléka nyilvánosságra hozható lett volna.
Most viszont, miután újra megnézte a szerződéseket, a jegyzeteit már úgy kapta vissza a Miniszterelnökségtől, hogy azon egy mondat sem maradt, mert mindent kitöröltek.
Egészen pontosan ennyit tudtunk meg a paksi megállapodásról:
Jávor gratulált is a Miniszterelnökségnek, hogy sikerült felülmúlnia önmagát:
„A napokban kaptam kézhez az előző betekintésemkor készült jegyzeteim gondosan áttanulmányozott, minősített és szelektált eredményét. És ezeknek a nagyszerű fiúknak sikerült, amiben a sportrajongók is csak titkon mertek reménykedni: felülmúlták önmagukat, és örökös csúcsot állítottak be! A jegyzetpapírjaim másolatát úgy kaptam kézhez, hogy azokon egyetlen mondat sem maradt! Mindent kitöröltek!"