A Magyar Idők úgy tudja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség heteken belül vádat emel Simon Gábor ügyében. Az MSZP egykori elnökhelyettese
okirat-hamisítás, adócsalás és más bűncselekmények
miatt állhat bíróság elé. Simonról még 2014. februárjának elején derült ki, hogy több száz milliós vagyont tart egy bécsi bankszámlán, amit nem tüntetett fel képviselői vagyonnyilatkozataiban, és jövedelemadót sem fizetett utána. Az ex-szocialista képviselő az eljárás során befizette a több mint 128 millió forint adóhátralékot. De
"Simon nem vallott érdemben az osztrák pénz eredetéről, és az ügyészség sem jött rá honnan van, így könnyen megtörténhet, hogy nem vagy csak rövid időre kerül rács mögé,
a bankszámlákon lévő maradék pénzt pedig nyugodtan használhatja majd. (Magyar Idők)