Körmendy-Ékes Judit lett a ritmikusgimnasztika-szövetség vezetője

sport

Újabb magyar sportág került a lehető legrátermettebb ember kezébe:

Magyar Ritmikusgimnasztika-szövetség (MRGSZ) rendkívüli szakági ülésén Körmendy-Ékes Juditot választotta elnökévé.

Ő az 1994-es választási kampányban a Fidesz szóvivője volt, majd a párt média-és PR ügyekkel foglalkozó tanácsadójaként dolgozott. 2000-ben aztán a Fidesz-FKgP többségű parlament megválasztotta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökévé.

2000-ben már a jövőbe látva foglalta össze, mit kell tudni az internetről. Ezt mondta:

„az új média szinte egyáltalán nem kínál valóban újszerű tartalmat, és igazán hasznos információkból is keveset szolgáltat, az emberek többsége csupán pornóképek nézegetésére használja”.

Akkoriban ez a mondat elég nagy felháborodást keltett, az Internet Hungary konferencián többen is nekiestek emiatt az elnöknek. Uj Péter akkor ezt írta a vitáról.

Az ritmikusgimnasztika-szövetség új elnökségébe beválasztották még Bencze B. Györgyöt (a II. kerület korábbi fideszes polgármesterét), Farkas Attila Eriket (ügyvéd és Körmendy-Ékes idejében az ORTT-nél dolgozott), Nagy Sándort, Fráter Viktóriát és a Testnevelési Egyetem adjunktusát, a szövetségben 2005 és 2010 között szakmai alelnökként dolgozó Fajtné Thuróczy Zsuzsannát.

Az új elnökség legfontosabb feladata a 2017-es, budapesti rendezésű Európa-bajnokság megszervezése és lebonyolítása.

A szövetségben amúgy azért kellett új elnökséget választani, mert a régi vezetők lemondtak. (NSO)

(A címlapi kép ebből a bombasztikus videóból van.)