A történet még 2013-ban kezdődőtt, amikor a 29 éves békéscsabai nő egy újsághirdetésen keresztül megismerkedett a 74 éves, Szarvas közelében élő férfival.
A nő mindjárt az első találkozójukon pénzt kért kölcsön. Ezt követően hónapokon át találkozgattak, a nő pedig mindig újabb ürügyekkel kért további összegeket.
Hivatkozott betegségre, költséges műtétre, illetve arra is, hogy ha a sértett ad neki pénzt bútorra, berendezi a lakását és összeköltözhetnek. A nő egy idő után már a találkozások időpontjait a férfi nyugdíjának kifizetéséhez igazította. Ráadásul a pénzen túl még ágyneműt és biciklit is kért a férfitól, és persze ezeket sem adta vissza.
Miután a férfi a rendőrséghez fordult segítségért és feljelentést tett, az is kiderült, hogy a nőt valójában nem is Ritának hívják, ahogy bemutatkozott, hanem N. Andreának. Most csalás gyanújával kell bíróság elé állnia.