Erdogan bosszút ígért az ankarai robbantás után

külföld

A 28 ember életét követelő ankarai robbantás után Recep Tayyip Erdogan török elnök azt mondta, hogy Törökország nem fog félni, hogy bármikor, bárhol vagy bármilyen okból éljen az önvédelemhez való jogával. 

A merénylet után kiadott elnöki közleményben Erdogan közölte, hogy elszántak, hogy megtorolják az ilyen támadásokat akár Törökországban követik el őket, akár külföldön.

A robbantás miatt Erdogan lemondta az Azerbajdzsánba tervezett csütörtöki látogatását. Ahmet Davutoglu miniszterelnök pedig egy fontos brüsszeli tárgyalását fújt le.

Hivatalosan még egyetlen csoport sem vállalta magára a merényletet.

A török fővárosban történt robbantás után Stockholmban is felrobbant egy török kulturális központ, de még nem lehet tudni, hogy a két eset között van-e összefüggés. Ott senki sem sérült meg. 



Az egyik kormányközeli török lap azt állítja, hogy egy szíriai férfi robbantotta fel az autóba rejtett bombát. A Yeni Safak szerint a támadót Salih N.-nek hívták, akit a hatóságok ujjlenyomat alapján azonosítottak. A lap szerint az ujjlenyomatot akkor vették le a férfiről, mikor a török hatóságok menekültként regisztrálták. A robbantáshoz használt autót két héttel korábban Izmir városában bérelték ki. Egy másik forrás azt emlegette, hogy a férfi a betiltott Kurd Munkáspárthoz tartozott. A lap értesüléseit hivatalos források még nem erősítették meg. (BBC/Spiegel)

Kapcsolódó cikkek