Az ügyészség gyanakvásra szólítja a nagyszülőket

bűnügy

Csak tavaly csak a fővársoban 950 esetben indult eljárás ún. "unokázós" csalás miatt.

Az unokázás lényege, hogy a késő esti órákban, amikor a tapasztalatok szerint már könnyebb megtéveszteni az időseket, valaki felhívja a mit sem sejtő idős állampolgár vezetékes telefonját, majd magát unokának kiadva beszámol kétségbeejtő anyagi helyzetéről, amin a kiszemelt nagyszülő készpénz vagy vagyontárgyak átadásával könnyen segíthet.

A kicsalt összeget nem sokkal később egy, a telefonálóval nem azonos személy veszi át, ez pedig az ügyészség szerint "tudatos előkészületre, szervezett elkövetésre utal".

Az ilyen ügyeket nagyon nehéz felderíteni, amit jól mutat, hogy a 950 eljárásban alig több mint harmnc gyanúsítottat sikerült csak kihallgatni.

Épp ezért a Fővárosi Főügyészség

"tisztelettel felhívja elsősorban az időskorúak figyelmét arra, hogy ilyen telefonhívások esetén gyanakodjanak".

Azt javasolják, hogy azonnal hívják fel azt a hozzátartozójukat, akire a telefonáló hivatkozik, bűncselekmény gyanúja esetén pedig azonnal értesítsék a rendőrséget.