Rendszeresen együtt ittak, de a két vendég aznap 8-10 liter bor után agyonverte a férfit

bűnügy

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség két férfit, akik tavaly egy egész napos közös italozás után agyonverték a társukat – írja az MTI.

A vádirat szerint az „italozó életmódot folytató” sértett férfi és annak élettársa 2015 tavaszán fogadták be a nyíregyházi lakásukba a két későbbi vádlottat, korábbi ismerőseiket. Ezután rendszeresen együtt ittak, naponta több liter szeszesitalt fogyasztottak el.

Ez történt május 23-án is, a társaság körülbelül 8-10 liter bort ivott meg közösen. A vádlottak ököllel többször megütötték a sértett élettársát, és a segítségére siető férfit is megrugdosták. A nő próbálta védelmezni a földre került férfit, de amikor megint ütni kezdték, az asszony kifutott a fürdőszobába, és telefonon értesítette a rendőrséget. A vádlottak csak a rendőrök és a mentők kiérkezésekor hagyták abba a bántalmazást.

A sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosi ellátás ellenére a kórházba szállítás előtt meghalt. A férfi élettársának 8 napon túl gyógyuló sérülései voltak.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és súlyos testi sértés bűntettével vádolja az ügyészség.

A főügyész megjegyezte, hogy a már hasonló bűncselekményekért többször büntetett elsőrendű vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetés, míg büntetlen társára határozott ideig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozták.