A Jobbik és a DK is nekiment Orbánnak, amiért valójában megszavazta az uniós menekültkvótát

POLITIKA

A Jobbik és a DK is közleményt adott ki, amiben Orbán Viktort kritizálják, aki állításuk szerint az Európai Tanács pénteki ülésének zárónyilatkozatát aláírásával elfogadta a menekültügyi kvótákat. 

Orbán Viktor Brüsszelben, február 19-én, az Európai Tanács ülése után. 

Z. Kárpát Dániel jobbikos alelnök szerint "elképesztő árulás", hogy Orbán szignálta 160 ezer menekült szétosztását a tagállamok között, akikből 1300 jön majd Magyarországra. Szerinte a kvótaellenességgel kampányoló Orbán valahol "elhagyta kétmillió ember aláírását", és az egyezség visszautasítását kérte a kormányfőtől. 

Molnár Csaba, a DK alelnöke azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktor tízmillió magyarnak hazudott, konzultációjával "átvert kétmillió embert", és ezzel bebizonyosodott, hogy alkalmatlan álláspontja, és így az ország megvédésére. Molnár utalt rá, hogy Brüsszelben a miniszterelnök újságírói kérdésre megerősítette, megszavazta a zárójelentést, amit mindig egyhangúlag fogadnak el a Tanácsban. 

(MTI)