A Paks II. volt vezérigazgatójának feleségének is jutott állami föld

politika

Nagy Sándor tavaly áprilisig volt a az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója, majd titokban a WANO (Atomerőmű Üzemeltetők Világszövetsége) londoni irodájához távozott. Távozásáról akkor semmilyen hivatalos bejelentés sem volt. A cég honlapja sem számolt be róla, csak a menedzsment tagjainak listájáról húzták ki a nevét.

Most a Blikk vette észre, hogy felesége, Nagyné Baracsi Éva paksi óvónő egy decemberi árverésen 500 millió forintért 210 hektárnyi állami földhöz jutott hozzá a Tolna megyei Gerjenben. 

A lap azt is megemlítette, hogy mikor tavaly a Nemzeti Földkezelő Alap még haszonbérlőt keresett az értékes földterületre, akkor szintén egy óvónő, Baracsi Éva pályázatát találták a legjobbnak.

A földekkel kapcsolatban keresték Nagyékat, de mindketten Londonban tartózkodtak. Csak annyit sikerült megtudniuk, hogy a földbirtokossá vált Nagyné szintén Londonban él, csak időnként látogat haza. 

Nagy Sándort 2012-ben nevezte ki a kormány a 12 milliárd eurós (3700 milliárd forint) gigaberuházást vezénylő Paks II. Zrt. élére, ő írt alá valamennyi lényeges dokumentumot az orosz féllel.

Kapcsolódó cikkek