Ilyet is ritkán látni: egy szocialista politikus mentette meg a közvagyont

politika

Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő a Facebookon írta meg, hogy egy gyanús, a földárverésen 16 millió forintért kínált állami földet szúrt ki.

Március 3-án lesz az a debreceni földárverés, amin a 8 hektáros legelőt is értékesítettek volna, de a reptér melletti terület szerepel a Debrecen kiemelt fejlesztési projektjeiről döntő kormányrendeletben is.

Azaz aki 16 millióért megveszi az államtól, majd elindul a kisajátítás, eladhatja 50 millióért

– összegezte Gőgös a helyzetet.

Gőgös Zoltán hallal

Gőgös Zoltán szólt egy újságírónak aki megkereste a földalapot, de 2 nap gondolkodás után közölték: mégsem eladó a föld.

A politikus azt írta: „Sejtem, hogy nem foglalták imába a nevem, akik ezt a gazemberséget kitalálták. Azért annak örülök, hogy ezt is sikerült megakadályozni.”