Még 2015. augusztus hatodika este nyolc és másnap délelőtt között valamikor. A kecskeméti fiú a Kinizsi utca egyik házába ment be a nyitott kapun, és a szintén nyitott kamrából ellopott egy
mosógépet.
A nyomozás során a rendőrök beazonosították a tolvajt, körözést adtak ki ellene, október elsején fogták el.
A rendőrség szerint a mosoógéptolvaj megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy Kecskeméten, a Rávágy téren folyó munkálatok során 2015. szeptember 28. 16 óra 30 perc körüli időben az ott kihelyezett bontókalapácsot eltulajdonította. (police.hu)