Biztonsági források közölték ezt az információt kedden hírügynökségekkel, amit később a Reutersnek az ügyészség is megerősített. A török kormány korábban azt közölte, hogy egy szír férfi robbanthatott.
A DNS-vizsgálatok alapján az ország keleti felén fekvő Van városából származó férfi, Abdulbaki Somer robbantott. Az információt megerősítette a török ügyészség is.
A török hatóságok szerint a férfi 16 éves korában, 2005-ben csatlakozhatott a törvényen kívül helyezett kurd szervezet, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) militáns szárnyához.
Az ankarai robbantás után a török miniszterelnök, Ahmet Davutoglu jelentette be, hogy a robbantót Salih Necarnak hívják, szír, és a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) tagja.
A kormányt nem rázta meg a keddi információ, a miniszterelnök-helyettes, Numan Kurtulmus a nap folyamán arról beszélt, hogy bármire is jut a vizsgálat a robbantó kilétével kapcsolatban, az világos, hogy a férfi Rojava térségéből jött, ami a szíriai kurdok területe. Szerinte a férfi 2014-ben lépett be Törökországba. Török lapok szerint elképzelhető, hogy Somer hamis útlevéllel utazott be azóta az országba.
Míg a PKK-t nem csak Törökország, de nyugati szövetségesei is terroristacsoportként tartják számon, addig a YPG megítélése problémásabb, mert őket támogatják az amerikai és nyugati erők az Iszlám Állam elleni harcban Szíriában. (BBC)